Baalbek

 

Baalbek (arab: بعلبك) libanoni város a Libanon és Antilibanon hegység közötti Bekaa folyó völgyében, 1170 m tengerszint feletti magasságban, a Litani folyótól keletre. Híres a római korszakról ránk maradt monumentális, de finoman kidolgozott romtemplomairól, amikor Baalbek, melynek akkor Heliopolis volt a neve és a Római Birodalom egyik legnagyobb szakrális épületcsoportja volt. A Baalbeki Nemzetközi Fesztiválnak is ez a színhelye. Baalbek ad otthont a libanoni Vöröskereszt elsősegélyhelyének, orvosi, szociális valamint ifjúsági központjának és mobil kórházának.[1] A város Bejrúttól kb. 85 km-re keletre és Damaszkusztól kb. 75 km-re északra fekszik. Lakosainak száma mintegy 31 000 fő.

 

Őstörténet

 

Baalbek története 5000 évre nyúlik vissza. A Jupiter templom közelében végrehajtott ásatások feltárták a emberi települések nyomait a korai bronzkor folyamán (i. e.   2900-2300). A főniciaiak i. e. 2000 körül telepedtek le Baalbekben és első templomukat Baalnak, a Napistennek szentelték, akiről a város a nevét kapta. A 19. századi bibliai archeológusok Baalbeket "Baalgaddal" próbálták azonosítani, melyet a Józsué könyve 11:17 említ, de ezt a hipotézist manapság elvetik. Ez a kis főniciai város, melyet a „Bekaa völgy uráról” (Baal=úr) neveztek el, nem volt elegendő gazdasági és stratégiai fontossága ahhoz, hogy az asszír vagy egyiptomi feljegyzések említést tettek volna róla. Mindenesetre fontos jóshely lehetett már a legkorábbi időkben is és ezt a szerepet a rómaiak alatt is megtartotta.

 

Heliopolis, a Nap városa

 

A város a római korszakban is megőrizte vallásos funkcióját, amikor a heliopolisi Jupiter-Baal templom zarándokhely volt. Traianus életrajzírója feljegyezte, hogy a császár kikérte az ottani jós jövendölését. Traianus megkérdezte a heliopolisi Jupitert, hogy a parthusok ellen vívandó háborúból élve tér-e vissza. Válaszul az isten darabokra vágott szőlővesszőt adott a császárnak. Ambrosius Theodosius Macrobius, egy 5. századi latin irodalmár is úgy említi Zeus Heliopolitanust és a templomot, hogy az isteni jóshely. Az 1. század utolsó negyedétől kezdve kétszáz éven keresztül építettek egy szakrális központot Baalbekben, amely három templomból állt: Jupiter, Bacchus és Venus templomából. Egy közeli dombon egy negyedik templom is épült, melyet Merkúrnak szenteltek.

A várost, akkori nevén Heliopolist (volt egy másik Héliopolisz Egyiptomban) i. e. 15-ben a Római Birodalom colonia rangra emelte és egy légiót állomásoztatott benne. A vallási központ építése másfél évszázadon keresztül tartott és soha nem fejezték be. A romjaiban fennmaradt templomokat Septimius Severus császár adott avatta fel, akinek érmein látható két heliopolisi templom. A császár adta városnak a kitüntető ius Italicum címet is. A nagy bejárati udvar építését nem fejezték be Caracalla uralkodása előtt.

A három közül a legnagyobb templomot Jupiter Baal-nak szentelték ("heliopolisis Zeus"), akit a Nappal azonosítottak ez volt a római birodalom legnagyobb temploma. A Jupiter templom mellett épült fel a Venus templom és egy Bacchusnak szentelt kisebb templom, (amelyet az úkori látogatók hagyományosan "Naptemplomként" emlegették, és megállapították hogy ez a legjobb állapotban megmaradt római templom a világon). A Bachus templomot huszonkét, közel 20 m magas oszlop veszi körül.

 

Végeredményképpen három istenséget imádtak római köntösben: a mennydörgő Jupitert, a viharok istenét, akit Baal-Haddaddal, Venust, akit Astarteval és Bacchust, akit az anatoliai Dionüszosszal azonosítottak.

 

A római épületeket korábbi romokra építették, először egy hatalmas megemelt teraszt hoztak létre, melyre a tulajdonképeni épületeket emelték. A lejtős terep miatt szükséges volt támfalakat is építeni a plátó északi, déli és nyugati oldalán. Ezek a falak nagy kőtömbökből épültek, az alsó szint minden egyes darabjának tömege körülbelül 400 tonna. A nyugati támfalnak, mely az összes közül a legmagasabb, egy második kőtsora is van, ezek közé építették be a híres „trilithont”; egy három hatalmas kőtömbből álló sort, melyek mindegyikének tömege eléri az 1000 tonnát. Egy még ennél is nagyobb, negyedik kőtömb „a dél köve” (Hajar el Gouble) vagy „a várandós nő köve” (Hajar el Hibla) felhasználatlanul a közeli kőbányában maradt. A kőtömb mérete: 21,5m x 4,8 m x 4,2 m. Ha kivonszolnák a kőbányából, a legnagyobb kő lehetne, amit valaha is megmozgattak, nagyobb, mint a híres befejezetlen obeliszk Asszuánban.

A Jupiter templom négy részből áll. A bejárata az impozáns propüleia: díszes kapu, melyhez 45 m széles lépcsőn lehet feljutni és két oldalán torony állott, a hatszögletű udvar, a 134 x 112 m méretű nagy udvar az áldozati oltárral és végül a tulajdonképeni Jupiter templom. A templom 88 x 48 m méretű, hatalmas kváderkövekből rakott téglalap alakú emelvényen állt. 54 hatalmas oszlop vette körül, mára a templomból az alapján kívül mindössze hat korinthoszi oszlop maradt állva, további nyolcat Justinianus parancsára szétbontottak, és hajón a Hagia Szophia templomba szállítottak. A még ép oszlopfőkön kőtartók fekszenek, melyeken koszorúkkal összefűzött oroszlán és bikafejekkel díszített fríz van. A templom a környező terasztól 13 m-rel magasabban, a nagy udvar szintjétől pedig 7 m-rel magasabban fekszik. A templomhoz újabb monumentális lépcsősor vezet.

A 69 x 36 m-es Bacchus templom a Jupiter templommal párhuzamosan helyezkedik el egy szinttel lejjebb, ez a templom maradt fönn a legjobb állapotban, a falai majdnem épségben állnak, csak a teteje omlott be, a templom belsejében ma hangversenyeket is rendeznek. A templomot Antonius Pius építette, és gazdag faragványokkal díszíttette.

A Venus templom kissé távolabb áll, kis köralaprajzú templom, melyet Sepimus Severus parancsára építettek.

Jupiter-Baalt a helybeliek érmeken szakáll nélküli istennek ábrázolták, hosszú pikkelyes leplekbe öltözve, jobb kezében ostort, bal kezében villámokat és búzakalászt tartva. Két bika kíséri. Tisztelete a 3. és 4. században érte el Európát. A Zeus Heliopolitanus bronz szobrocskáját a spanyolországi Tortosában is megtalálták, egy másik a föniciai Bübloszban került elő.

 

A soron következő császárok mind hozzájárultak a Jupiter templom-csoport gazdagításához. Nero (54-68) építette a Jupiter templommal szemben felállított torony-oltárt. Traianus udvart építtetett a Jupiter-templom elé az egyiptomi Asszuánban bányázott rózsaszin márvány portikusszal. Antonius Pius építette a Bacchus templomot, ami azért maradt a legépebben az összes rom közül, mert a többi épület törmeléke megvédte a további pusztulástól. A Bacchus templom gazdagon díszített szobrokkal és domborművekkel. Septimus Severus rendeletére épült fel az ötszögletű Venus templom. A keresztény szerzők egymással versenyeznek abban, hogy felháborodjanak a Venus kultuszon. Caesareai Eusebius például azt állítja, hogy "férfiak és nők versenyeznek egymással szégyentelen istennőjük tiszteletében, férjek és apák feleségüknek és lányaiknak megengedik, hogy nyilvánosan prostituálják magukat, hogy Astartéak kedvébe járjanak." Philippus Arabus (244-249) volt az utolsó, aki hozzájárult Heliopolis építéséhez a hatszögletű udvar révén. Amikor befejezte, Heliopolis és az itáliai Praeneste lett a nyugati világ két legnagyobb szakrális építménye.

 

A heliopolisi Aphrodite kultusz extrém szabadosságát gyakran ostorozták a keresztény írók, és I. Nagy Konstantin, hogy lefékezze a Venus kultuszt egy bazilikát épített a templom-csoportnál. I. Theodosius egy másikat is felépített nyugati apszissal a Jupiter templom nagy udvarának kellős közepére, az akkori keresztény gyakorlatnak megfelelően. A bazilika falaihoz felhaszált hatalmas kváderköveket a pogány templomból termelték ki. Mára semmi sem maradt fenn Theodosius bazilikájából.

 

Korai iszlám korszak

 

673-ban a muszlim hadsereg Abu Ubaida ibn al-Jarrah vezetésével elfoglalta Baalbeket miután megverte a bizánci sereget a jarmúki csatában. Baalbek ebben az időben még dúsgazdag város volt és gazdag prédának igérkezett. A különböző szíriai dinasztiák marakodtak érte, majd először a damaszkuszi, majd az egyiptomi kalifa. A helységet megerősítették és al-Qala‘-nak (= erőd) nevezték el, de 748-ban ismét kirabolták és vérfürdőt rendeztek benne. I. János bizánci császár 975-ben ismét kifosztotta Baalbeket. 1090-ben átengedte a szeldsukoknak és 1134-ben Zenginek, de 1145 után visszakerül Damaszkuszhoz, majd Szaladin foglalta el 1175-ben. A keresztesek többször megtámadták völgyet, de sohasem tudták elfoglalni a várost. A várost és környékét háromszor rázta meg földrengés a 12. században és 1260-ban lebontották. De újjáéledt, és a legtöbb szép mecsete és az erődítés architektúrája fennmaradt, Kalawun szultán uralma alá került 1282-ben és a következő évszázadban, amikor Abulfeda arab történész és geográfus nagyon erős helységnek írja le. 1400-ban Timur Lenk fosztja ki.

 

Az oszmán korszak

 

1517-ben Baalbek Szíria töbi részével együtt az Oszmán birodalomhoz került. Az oszmán fennhatóság azonban csak névleges volt Libanonban. 1759-ben erős földrengést szenvedett a város, amely a Metawali síita közösség ellenőrzése alá került, amely megvédte a többi libanoni törzstől. A kolosszális és festői romok megragadták a különösen merész nyugati utazók fantáziáját, akik a 18. századtól kezdtek feltűnni. Robert Wood angol grafikus Dawsonnal együtt nem volt egyszerű turista: gondosan lemért metszeteket készített a The Ruins of Baalbeck (Baalbek romjai, 1575) számára, melyek kitűnő új részletekkel szolgáltak a korinthoszi oszlopokhoz, melyeket az európai neoklasszicista építészek saját terveikben is felhasználtak.

 

Még a lázadó akkói kormányzó, Jezzar pasa után, aki megtörte a Metawali hatalmát a 18. század második felében sem merték az utazók Baalbecket meglátogatni fegyveres kíséret nélkül. Az 1804-es halálát követő anarchiának csak az 1832-i egyiptomi megszállás vetett véget. Az 1840-i londoni egyezmény Baalbek oszmánná vált és körülbelül 1864-től megindult a tömeges turizmus. 1898-ban II. Vilmos német császár jeruzsálemi útján Baalbeket érintve egyaránt megdöbbent a romok fennségességén és a sivár környezeten. Egy hónapon belül német archeológusok csoportját rendelte a helyszínre. A régészek részletesen leírt és illusztrált köteteket tettek közzé kutatásaikról.

 

Utazunk Baalbekbe
Kb. másfél órát vártunk a szíriai-libanoni határnál odafelé is, visszafelé is. (Olyan volt, mint a cseh-lengyel határ a hetvenes években.)

Cigányok sátrai, ők nem kapnak

letelepedési engedélyt

Az Antilibanon hegység

Városkép

Csocso

Helyi idegenvezetőnk

Egy költő szobra

Mecset iráni mintára

A buszunk

Hassan Naszallah, a Hesbollah vezetője

A Hesbollah zászlaja

Libanon lobogója

A templomegyüttes bejárata

A megalith
Ez bizony jóval nagyobb, mint az egyiptomi befejezetlen obeliszk.

A Vénus templom

A templomegyüttes a bazilikával

Az imám

A múzeum

Visszautazunk Damaszkuszba

Cigányok sátrai

A szír-libanoni határ

Kilométeres kamionsorok a határon