Indulás

István

Katóka

Isztambul (törökül İstanbul, görögül: Κωνσταντινούπολις / Konsztantinúpolisz, régiesenSztambul, előző történelmi nevein Bizánc, Konstantinápoly) több mint 13 milliós lakosságával Törökország legnagyobb városa, annak kulturális, művészeti és gazdasági központja, illetve 1923-ig fővárosa, jelenleg İstanbul tartomány székhelye.

A város a Boszporusz és a Márvány-tenger két oldalán terül el, s területileg ugyan csak kisebb része van Európában, mégis európai városnak tartják. Különleges fekvése, római kori, bizánci és oszmán építészeti emlékei, valamint a múzeumaiban és palotáiban fellelhető művészi alkotások révén a turisták kedvelt úticéljává lett.

A város ősét, Büzantiont a megarai görögök alapították meg Büzasz vezetésével i. e. 667-ben, poliszuk gyarmatvárosaként. A terület I. e. 64-ben római uralom alá került, s a város nevét ekkor Byzantiumra latinosították. A települést Nagy Konstantin császár hat évig tartó munkálatokkal átépítette, majd 330-ban Nova Roma (Új Róma) néven az ország fővárosává tette.[3] A régi-új város ehelyett azonban Konstantinápoly (Konsztantinopolisz, Konstantin városa) néven vált ismertté. A birodalom 395-ös kettéválása után a fokozatosan elgörögösödőKeletrómai Birodalom központja, kereskedelmi gócpont; Miklagard (óészaki) néven még a varégokelőtt is ismert. 626-ban az egyesült arab-perzsa haderő sem tudta bevenni falait. A kereszténységelterjedésével az öt eredeti patriárhátusi székhely egyikévé, majd az 1054-es egyházszakadással azortodox egyház központjává válik, s az is marad egészen a város török általi, 1453-as bevételéig. A törökök átvették az eredeti nevet Konsztantinije formában, s a görög Sztanbulin elnevezést isIszlambolként; mindkét változat használttá vált a hivatalos iratokban, s az is maradt egészen az Oszmán Birodalom összeomlásáig (1923). Ez idő alatt török fővárosként gyarapodott; ezen rangját azonban a köztársaság kikiáltásával elvesztette: az állam Ankarába tette át székhelyét. Atatürk 1928-as rendelete alapján kapta hivatalosan az Istanbul nevet.

A fővárosi rang elvesztése után Isztambul egy időre megrekedt a fejlődésben, s csak az 50-es években indult változásnak. Idővel a városban is mindinkább felszínre kerültek az etnikai és vallási konfliktusok, s az 1955-ös, Beyoğlu negyedbeli zavargás nyomán a város eredetét jelző görögség veleje emigrált.[5] A 60-as években  Adnan Menderes kormányzása alatt – kiterjedt ipar- és infrastruktúra-fejlesztést hajtottak végre, az építkezések azonban nem egyszer történelmi emlékek pusztulásával jártak. Az 1970-es évektől a lakosság gyors növekedése figyelhető meg: Anatóliából sokan költöztek be a városba munkát keresve.

Isztambul ma Törökország kulturális és gazdasági életének a központja, évi 133 milliárd dolláros bevételével a világ 34. leggazdagabb városa,[6] 2010-ben Európa kulturális fővárosa (Pécs és Essen mellett).

2009 januárjában, a Marmaray alagút építése közben olyan leletekre bukkantak, melyek alapján a régészek kijelentették, hogy Isztambul – amiről eddig azt hitték, hogy körülbelül 2000 éves – valójában már 8000 évvel ezelőtt is lakott terület volt, egy település épületeinek nyomára bukkantak, valamint feltárták egy 8000 évvel ezelőtti négytagú család sírját is.[7]

Isztambul utcakép

A szállodánk

Séta a városban

Ha szökőkutat akarsz látni, kattints ide:

Laleli Moszké

Utcakép 2

Esti séta

Isztambul buszból

Isztambul centruma

A Dolmabahce palota

A Dolmabahçe palota (törökül: Dolmabahçe Sarayı) a Boszporusz nyugati, európai oldalán fekszikBeyoğlutól északra. Az Oszmán Birodalom adminisztratív központjaként működött 1856 és 1923 között.I. Abdul-Medzsid szultán építtette, 1856-ban készült el. Az ékes palota annak tudatában még fényűzőbb, hogy építésekor az Oszmán Birodalom már erősen hanyatlott.

Az épület tervezésével a császár Garabet Balyant és fiát, Nikoğost bízta meg. Ők is annak az örményépítészcsaládnak tagjai voltak, akik a Boszporusz mentén számos épületet kiviteleztek.

Dolmabahçe eredetileg egy öböl volt, amit a 18. század során feltöltöttek, és császári kertek épültek ide (ebből származik a neve is: dolma vagyis 'feltöltött' és bahçe azaz 'kert'). Különféle nyári paloták is épültek a területen a 18. és 19. század alatt. A jelenlegi épület a régi Beşiktaş palota helyén épült fel.

Az addigra kissé elavult Topkapı palota már nem volt képes a szultánok modern luxusigényeit kiszolgálni, ezért merült fel egy új rezidencia építésének az ötlete.

Ebben a palotában berendezett szobájában halt meg a Török Köztársaság alapítója, Mustafa Kemal Atatürk 1938. november 10-én.

A palota három részből áll: a Mabeyn-i Hümâyûn (vagy Selamlık, a férfiaknak fenntartott körlet),Muayede Salonu (a fényűző dísztermek) valamint a Harem-i Hümâyûn (a Hárem; vagyis a szultán családjának fenntartott rész). A palota 14 595 m² területet foglal el, 285 szobája, 46 terme, 6 fürdője(hamam) és 68 mellékhelyisége van, valamint 25 bejárata, 1427 ablaka van, valamint 4500 m² szőnyeg borítja a padlót. A palotát 1873-ig gázzal világították, majd áttértek az elektromos áramra. A palotát kezdetben kandallók és cserépkályhák fűtötték, majd V. Mehmed idején bevezették a központi fűtést. A palota belsejét a Párizsi operaház belsőépítésze, Charles Séchan tervezte.

Ayasofia mecset

A Hagia Szophia (görög betűkkel: Ἁγία Σοφία; latinul: Sancta Sophia; törökül: Ayasofya;újgörögösen: Ajía Szofía; a név jelentése: Szent [= isteni] Bölcsesség) bizánci építésű hajdani ortodox bazilika Isztambulban, Törökországban. Később mecsetként használták, ma múzeumként látogatható. A mai Hagia Szophia és előzményei neve kezdetben csakNagytemplom (Megalé Ekklészia; Ecclesia Magna) volt. Az akkori általános közvélekedés szerint nem volt hozzá fogható méretű templom az egész korabeli „keresztény világ”-ban. A Hagia Szophia az utolsó jelentős alkotása a késő ókori építészetnek, és egyben az első képviselője annak a specifikusan bizánci architektúrának, melynek szellemében az épület domináns eleme a kupola.

Építészetileg a Hagia Szophia úgy jellemezhető, mint az összes akkor ismert építészeti elem tökéletes szintézise.

A templom különlegessége a többszörös kupolamegoldás, ami első pillantásra rendkívül instabillá teszi. Az újdonságot az épület óriási méretei: a 31 méter átmérőjű[1] és 55,6 méter magas főkupola, valamint a megtámasztását biztosító rendszer jelentik. (Összehasonlításképpen: a magyar Országház kupolacsarnoka belül 27 méter magas, a kupola a toronnyal együtt 96 méterre magasodik. A szegedi Fogadalmi templom kupolája belül 33,4, kívül 53,6 méter magas.) Előcsarnokaival együtt a 7570 m² alapterületű épület asevillai Székesegyház (ép. 1196) megépítéséig a legnagyobb egyházi építmény volt.

A birodalomból összegyűjtött 100 építőmester alá beosztott 10 000 munkás 5 év alatt építette fel.[2] A templom elődjeinek sorozatos tűzesetei miatt építésénél fát nem használhattak. Annak ellenére, hogy az építőanyag többsége a tartományok ajándékaként került a fővárosba, az építés költsége rendkívül tetemes volt.

A kupola támasztékát félkupolák adják, amelyek harántívű dongáit kívülről a narthex, illetve azapszis boltozata támasztja meg. A kupola súlyát a kupolatér sarkaiban négy masszív pillérhordja (2-2 észak-dél irányban kinyúlva), amelyeken a négy csegely nyugszik. Két kisebb pillér található még rejtve az átlós-konkhé és a harántdongák között is. A fő tartópilléreket habarcs nélkül, homokkő hasábokból, ón kötőelemekkel illesztették egybe és mindegyike megközelítőleg 100 m²-es felületen támaszkodik a talajra. A pillérek között árkádos függönyfal tölti ki a teret. A pillérek belülről nem láthatók, belesimulnak a fal síkjába, azonban az épület külső részén vaskos támpillérként jelennek meg.[

A templom belsejét negyven félköríves ablak árasztja el fénnyel. Ez az ablaksor kettős szerepet játszik: jelentős statikai szerepe van a gyűrőfeszültségek feloldásában (haránttámaszként), az árkádsoron át bejutó ellenfény pedig a kupola súlytalanságának benyomását kelti.

A keleti (liturgikus) és a nyugati (bejárati) boltívek félkupolákban folytatódnak, melyek ismét kisebb félkupolás, félig nyitott termeken nyugszanak, így tágítva tovább a már így is lenyűgöző méretű belső teret.

A templom középhajója 38,07 méter széles, az oldalhajók egyenként 18,29 méter szélesek. A belső tér 81,8 méter hosszú. A középhajó oszlopsorát zöld, thesszáliai márványoszlopok alkotják, míg a hat vörös porfíroszlop a libanoni Baalbekből, Aurelius császár naptemplomából származik.

A földszinti kisebb tartóoszlopok epheszoszi,athéni, déloszi, héliopoliszi(Egyiptom) templomokat díszítettek. A felhasznált anyagokat szinte minden, akkoriban ismertmárványlelőhelyrőlszállították. A padlót szürke és fehér erezetű zöldmárvány, vörös porfir, valamint solnhofeni litográf pala borítja. A falburkolat zöld márványlapjait sárga, a vörös mezőket zöld keretek ékesítik.

A kívülről dísztelen,[4]tömegében meglehetősen nyomasztó hatású épület[5] – különleges építészeti megoldásainak köszönhetően, belül rendkívül légies benyomást kelt. I. Justinianus udvari történésze, Prokopiosz írja: „Kupolája mintha aranyláncon az égboltról függne – lebeg a tér fölé”.[6]Belső terében bizáncfénykorában alkalmazott díszítőeljárások teljes arzenálját felvonultatták, hogy az uralkodó hatalmának méltó hirdetője legyen. A kifinomult, cizelláltan faragott oszlopfők szórták, az aranyozott mozaiklapocskákszázezrei pedig visszatükrözték az esténként meggyújtott, mintegy negyvenezer mécses ragyogását. Ebbe a pompás belső térbe nappal színes üvegablakokon keresztül hatolt be a fény. (A jelenlegi csiszolt üvegablakok török kézművesek munkái.)

A belső és a külső tér kontrasztja tudatos tervezés eredménye. A vele azonos korszakban épült templomok külseje, a Hagia Szophiával ellentétben, gazdagon díszített volt,[7] a Hagia Szophia építőinek elképzelésében azonban az a puritán felfogás tükröződött, hogy a tökéletesség belülről fakad. A belépő megilletődötten áll a súlytalan görbületű boltozatok alatt, átérezve a tér szakrális jellegét. Nem csoda, hogy amikor I. Justinianus császár 537. karácsonyának előestéjén (december 27.) először lépett a templomba, felkiáltott: „Áldott legyen az Úr, ki nekem megadá, hogy e nagy művet megalkossam! Salamon,[8] legyőztelek!” Természetesen a bizánci korban a szabad nézelődés csak kivételes személyeket illetett meg. A főhajóba a császár közvetlen környezete és a papság léphetett be.

A narthex északi végén lépcső nélküli feljárat vezet a karzatra, és feltehetően a hordszékes közlekedés megkönnyítése érdekében, nem építettek lépcsőfokokat a körkörös feljáróhoz. A bizánci korban a császári család és a nők foglaltak helyet a galérián .

A Hagia Szophia építészeti megoldásai több évszázadon keresztül jelentettek kihívást a legnagyobb építészeknek. A neves török építész,Szinán (Mimar Koca Sinan), amikor 80 éves korában, 1569-ben elkezdte az edirnei Selimiye dzsámi építését, teljesítményét a Hagia Szophiához mérte és büszkén jelentette ki, hogy sikerült annak kupolaátmérőjét 4, magasságát 6 rőffel túlszárnyalnia

Ciszternák

Hippodrom tér

Ahmet szultán kék mecsetje

A Kék mecset vagy Ahmed szultán mecsetje (törökül Sultanahmet Camii) Isztambulegyik központi mecsete, mely a város Sultanahmet negyedében található, a Hagia Szophia székesegyházzal szemben. Népszerű nevét azokról a kék csempékről kapta, melyekkel a belső falait borították. A mecsetet 1609 és 1616 között építették I. Ahmedutasítására. A mecsethez tartozó épületegyüttesben találhatjuk az alapító szultán síremlékét, egy medreszét (iskola[1]) és egy kórházat. A Kék mecset Isztambul egyik legnépszerűbb látványossága.

A törökök számára megalázó zsitvatoroki béke, valamint a Perzsiával szemben elvesztett háború után I. Ahmed szultán úgy döntött, hatalmas mecsetet építtet Konstantinápolyban,Allah kiengesztelésére. Míg elődei a háborús zsákmányból fizették a mecsetek építését, I. Ahmed kénytelen volt a kincstárból fedezni azt. Ezzel azonban magára vonta az ulema, amuszlim hittudósok haragját.

A mecsetet a Konstantinápolyi Palota (a bizánci császárok palotájának) helyére tervezték, a Hagia Szophia-val szemben. A dzsámi déli oldalának nagy része ennek a palotának az alapjaira épült, a pince és a kripták fölé. Az építkezések miatt több, a helyszínen lévő palotát, illetve a Hippodrom egy részét is le kellett bontani.

Az építkezést 1609-ben kezdték, a szultán azt akarta, hogy ez a mecset legyen a birodalom első számú imahelye. Az épületet Szinán mester tanítványa, Sedefhar Mehmet Ağa tervezte. Az építkezés részleteit nyolc kötetben írták le, melyek ma a Topkapı Palotakönyvtárában láthatóak. A megnyitót 1617-ben tartották, bár az épület teljes egészében csak I. Musztafa szultán uralkodása idején készült el.

A Kék mecset az oszmán mecsetépítészet két évszázados fejlődésének az eredményeképp született meg. Az oszmán építészet klasszikus korszakának remekeként tartják számon. A Szinánnál tanult építész kiválóan elsajátította mestere technikáit: a mecset hatalmas méretű, lenyűgöző és pompázatos külsejű. Belső tere azonban nélkülözi Szinán kreatív gondolkodásmódját.

Mehmet pasa hatalmas anyagtömbökkel dolgozott, főként kővel és márvánnyal. A mecset alaprajza szabálytalan, mivel az építkezéskor a helyszín adottságait és már meglévő építményeit is figyelembe kellett venni. A fő homlokzat a hippodromra néz. Az imaház négylevelű lóhere alakú, melyet kupolák és félkupolák csoportja fed. Mindegyik kupolához három exedra[2] tartozik, melyek a hatalmas központi kupolába torkollanak, aminek átmérője 23,5 méter, magassága 43 méter. A kupolákat négy hatalmas oszlop tartja, melyek az edirnei Szelim-mecsetet juttatják eszünkbe. Az oszlopok alja masszív márványtömbökből készült, tetejüket ékes írás díszíti.

A mecsetet övező udvar csaknem akkora, mint a mecset maga. A központi hatszögletű szökőkút a kert méretéhez képest elég kicsi. Az óriási méretű, de szűk kapu az egyetlen, ami megtöri a tornác monoton jellegét.

A kert nyugati bejárata fölött egy nehéz vaslánc függ. A szultán volt az egyetlen aki lóháton mehetett be az udvarba, ekkor a lánc miatt le kellett hajtania a fejét. Ez egy szimbolikus mozdulat: a világi hatalmasság megalázkodik az égi hatalmasság előtt, mikor a házába lép.

A mecset belsejének egy részét 20 000 kézzel készített izniki csempe borítja, ötven különböző motívummal (egyes csempék tradícionális, mások virág-, gyümölcs- és ciprusmotívumokkal díszítettek). A csempéket a kézműves mester, Kaşıcı Hasan irányításával készítették. A csempékre kifizethető összeget a szultán egy rendeletben határozta meg, a csempeárak azonban gyorsan emelkedtek, így később egyre rosszabb minőségű csempékkel burkolták a mecset belsejét. Ennek eredményeképpen a színük megfakult, fényük tompult. A hátsó erkélyt borító csempék pedig másodkézből valóak: az 1574-ben leégett Topkapı Palota háreméből „hasznosították újra”.

A belső tér felsőbb szintjeit kék csempe borítja, de nem túl jó minőségű. Körülbelül 200 üvegablak gondoskodik a fényről. A csillárokon strucctojások vannak, melyek a pókhálók megelőzésére szolgálnak, elriasztják a pókokat[3] A dekoráció között találunk Korán-idézeteket, a padlón pedig olyan szőnyegeket, melyeket hívők adományoztak az imaháznak.

A belső tér legfontosabb eleme a mihráb, a Mekka irányát jelző falifülke.[4] A Kék mecset mihrábja gondosann faragott márványból készült, cseppkő formájú. A hozzá kapcoslódó falakat kerámiacsempék borítják. Tőle jobbra található a gazdagon díszített minber vagy pulpitus, ahonnan az imám vezeti az istentiszteletet péntekenként, illetve ünnepnapokon. A mecsetet úgy tervezték, hogy minden pontján kitűnően lehessen hallani az imámot.

A mecset délkeleti sarkában található a szultáni kioszk, melyhez két kisebb pihenőszoba is társul. Ezekben a pihenőszobákban húzódott meg a nagyvezír a janicsárok 1826-os lázadása idején. A szultáni fülkét tíz márványoszlop tartja, saját mihrábbal rendelkezik, melyet régen jáderózsák és aranybevonat díszített. A fülkében 100 darab, arannyal díszített Korán is volt, beépített és aranyozott könyvespolcokon.

 

A lámpákat és csillárokat drágakövekkel, kristálygömbökkel és arannyal díszítették. Ezeket később eltávolították, nagy részük múzeumba került.

A falakon látható hatalmas táblákon kalligrafikus írással a kalifák neveit és Korán-idézeteket láthatunk, melyeket eredetileg a kalligráfia 17. századi mestere, Ametli Kasım Gubarım vésett fel. Az írásokat azóta többször restaurálni kellett.

Törökországban két mecset van, mely hat minarettel rendelkezik, az egyik a Kék mecset, a másik dzsámi Adanában látható. Az építkezés időszakában erősen kritizálták a szultánt a mecset hat minaretje miatt, hiszen a mekkai mecsetnek is ugyanennyi minaretje volt. A szultán úgy küszöbölte ki a problémát, hogy pénzt ajánlott fel egy hetedik minaret építésére a mekkai mecsethez.

A hatból négy minaret a mecset négy sarkánál áll, ceruza formájúak, mindegyiken három erkély található, cseppkő alakú gyámkövekkel. A másik két minaret hátrébb helyezkedik el, és két-két erkéllyel rendelkeznek.

A müezzin, az imára hívó vallásos személy, régen minden nap ötször megmászta a magas minaretek lépcsőit, hogy imára hívja a hívőket. Ma már a modern technikának köszönhetően erre nincs szükség: hangosbeszélőből sugárzik keresztül az Óvároson a Kék mecset imaéneke. Napnyugatkor törökök és turisták egyaránt a mecsethez járulnak, hogy a szemben lévő parkból, a lenyugvó nap fényében hallgathassák a kivilágított mecsetből felzendülő éneket.

 

A kikötő

Hajókirándulás a Boszporuszon

Busszal a Topkapi felé

 

A Topkapi palota

A Topkapı palota (törökül: Topkapı Sarayı, azaz „Ágyúkapupalota”)  1465 és 1853 között az Oszmán Birodalom adminisztratív központja volt. Építésére II. Mehmed szultán (a Hódító) adott utasítást 1459-ben és 1465-ben fejezték be. A palota az Aranyszarv-öböl és a Márvány-tenger között fekszik az ún. Szeráj Csúcson (Seraglio Point).Több kisebb épületből áll, és négy udvar veszi körül.

A palota az oszmán építészet jegyében készült. Jelenleg múzeumként működik, ahol - többek között - porcelán- és üvegedények, oszmán kori öltözékek, fegyverek, miniatúrák,kalligrafikus iratok és ékszerek láthatók.

Az Első Udvar (Alay Meydanı) a Szeráj csúcson terül el és magas falak veszik körül. Másik neve Janicsárudvar.

A főkapu elnevezése Bab-ı Hümayun, azaz Birodalmi Kapu. Itt található a régi pénzverde (1727-ből), a Hagia Eirene templom, az Isztambuli Archeológiai Múzeum (19. századból) valamint láthatunk még szökőkutakat, pavilonokat (például az izniki csempével díszített Çinili Pavilion-t) és virágoskerteket (például a Gülhane azaz Rózsaparkot) is.

A szökőkutak közül említésre méltó a Hóhér Szökőkútja, ahol a hóhér megmosta a kezét és a bárdját egy-egy lefejezés után, valamint III. Ahmed Szökőkútja, mely a rokokó stílus egyik kiváló példája.

Az Első Udvarból a hatalmas Üdvözlés Kapuja (Babüsselam) vezet a Második Udvarba (Divan Meydanı) és a palotába.

A második udvarban található a kórház, a pékség, a janicsárok lakrészei, istállók; a Hárem és a Diván az északi részen, valamint a konyhák a déli oldalon. A konyhákban található a világ legnagyobb kínai kék-fehér és szeladon porcelángyűjteménye, melyet a szultánok rendkívüli becsben tartottak, mivel az edényekről azt állították, hogy megváltozik a színük, ha az étel vagy ital mérget tartalmaz.

A Divan Salonu helyiségben gyűltek össze a szultán tanácsadói, hogy megvitassák a birodalom ügyeit. A helyiség része egy sűrű rácsokkal elfedett titkos szoba, ahonnan a szultán megfigyelhette az ülést. Mivel az elfüggönyözött szobába belátni nem lehetett, így a tanács tagjai sohasem tudhatták, jelen van-e a szultán vagy sem; ezzel minimálisra csökkentve az összeesküvés lehetőségét.

A Boldogság Kapuja (Babüssaade) vezet a Harmadik Udvarba, mely a palota szíve, egy gazdag kert, melyet a Szultáni Kamra (Has Oda)épületei vesznek körül, közöttük a kincstárral, a háremmel és III. Ahmed könyvtárával.

A Kincstárban világszerte híres ékszerek találhatóak, közöttük a nevezetes Topkapı Tőrrel. 1747-ben a szultán a perzsa Nadir sah számára készítette a tőrt, de a sahot meggyilkolták még mielőtt átlépte volna a birodalom határát, ezért a szultán visszatartotta a tőrt. A tőr markolatát három hatalmas smaragd díszíti, a hüvelyt pedig gyémántokkal rakták ki. Ez a tőr szerepel a híres Topkapı című filmben.

A hárem épületében lakott a szultán anyja, a válide; valamint itt éltek a szultán ágyasai és feleségei, családtagjai és gyermekei; valamint ezek szolgái. A hárem épületében körülbelül 300 szoba van, mely 500 főnek adott otthont, beleértve a háremben szolgáló kasztrált férfiakat, az eunuchokat is. A hárem szobáinak nagy részét a híres építész, Szinán tervezte.

A Szent Palást Pavilonjában találjuk Mohamed köpenyét, kardját, egyik fogát és más ereklyéket. Még a szultán és családja is csak egy évben egyszer, Ramazan tizenötödik napján léphetett be ide. Ma viszont bárki megtekinteti az ereklyéket és nagyon sok muzulmán látogat ide zarándokként.

A Negyedik Udvar a szultán magánkertjeként funkcionált, ahol számos pavilont, kerti házat (köşk), teraszt és virágoskerteket találunk.

1639-ben IV. Murád építtette a Baghdad pavilont, a város bevételének ünnepléseként.

Itt található még az a pavilon is, ahol fiatal fiúk körülmetélését végezték.

Érdemes megtekinteni még az Igazság Bástyáját és a Tróntermet, ahol a szultán fogadta a vendégeket.

1853-ban I. Abdul-Medzsid az újonnan épült, modern Dolmabahçe palotába költözött át teljes udvartartásával együtt. A Topkapı palota ma múzeumként funkcionál és Isztambul egyik legvonzóbb látványossága.

Busszal a bazár felé

A fedett bazár

Indulunk haza