Üzenet a látogatóknak

Alig egy hónapja jöttünk vissza Egyiptomból. Siettem a honlap elkészítésével, addig akartam feltenni a fotókat, amíg frissek az élmények. Volt aki megelőzött, egyik utastársunk már a kész DVD-ket küldte el, egyiken a fotók zenei aláfestéssel, másikon a filmek.

Részemről a filmeknek még neki se kezdtem, ugyanis életemben ez volt az első alkalom, amikor utazásra filmfelvevőt vittem, ez persze az eredményen meg is látszik. Sok munkám lesz vele, de csak akkor kezdek bele, ha már a fotókkal végeztem.

Márpedig a fotókkal még sok munkám lesz: sok lapon szeretnék szöveget elhelyezni, egy kis történelmi aláfestést, korrajzot. Sok fotó aláírást igényelne. Az is valószínű, hogy hibák is vannak, egy-egy fotó nem a helyén van, kétszer is szerepel stb.

Örülnék, ha visszajeleznétek, akár hibát találtok, akár kiegészítenétek a honlapot fotókkal vagy szöveggel.

Üdv mindenkinek és szép utazásokat

                              Ágnes

Budapest, 2008 április 19

P.S. A baloldali kép azt a papiruszt ábrázolja, amit a papiruszüzemben vettem és most bekeretezve itt lóg a falon.