A VADI RUM

Az okkerszínű álmok völgye

„Minden képzeletet felülmúló fel­vonulási terep": így jellemezte Arábiai Lawrence a Vádi-Rumot, a Szaúd Arábia Gányóban, Akabától északkeletre maga­sodó hegyek ölelésében fekvő impozáns szurdokvölgyet. Lawrence, a sok vitát kiváltó brit megbízott, aki 1916-18 kö­zött I. Huszein emír lázadó arabjainak oldalán harcolt, ezt a területet válasz­totta a törökök elleni harc bázisává. Itt fogant meg benne az emlékeit leíró könyv gondolata, amelyet később A bölcsesség hét oszlopa címen adtak ki.

A Vádi-Rum forrásokban és fűben viszonylag gazdag terület, így a sivatagot délről észak felé átszelő karavánok értelemszerűen mindig tartottak itt pihenőt. Már az őskőkor idején (i. e. 20 000-10 000) éltek erre ősemberek. Az i. e. első évezredben stratégiai jelentőségre tett szert a völgy, amikor felvirágzott a fűszer- és tömjénkereskedelem Sába (ma Jemen) és Petra kőzött, ahonnan aztán a Sábai termékeket szétválogatva tovább vitték az egyiptomi és föníciai piacokra.

Híresek az alkonyok a Vádi­Rumban: amikor a nap lemegy, a megnyúlt árnyékok kiemelik a talaj minden egyenetlenségét, a mészkősziklák színe megváltozik, meleg, borostyánszín árnyalatot öltenek. A hasonló jellegű helyek varázsa sugallta a dzsinnekről szóló legendákat, a szellemekét, akik a hagyomány szerint benépesítik a sivatagokat. A dzsinnek létezésébe vetett hit olyan mélyen gyökerezik az emberekben, hogy még Mohamed is elfogadta a létezésüket.

A Dzsebel-Khazali hatalmas sziklafalai határolják délen a Vádi-Rum főágaít. A hegység körül csak száraz homok van, de a sziklák között egy kanyon húzódik (Szik-Khazali), amely az év jó részében megőrzi az esővizet. Ez a hely már a történelem előtti időktől fogva szent: a Szík falait történeti eseménysorok metszetei díszítik, valószínűleg hajdani pásztorok hálájának megnyilvánulásai, akik így köszönték meg az isteneknek a váratlan ajándékot.

A Vádi-Rum földjéhez ezernyi legenda fűződik: járt erre Sába királynője, aki a Biblia és a Korán szerint i. e. 950 körül felment Jeruzsálembe, hogy meglátogassa Salamon királyt. Ám a sivatagi ember számára az összeköttetés, a kapcsolatok útját jelentő völgyek félelmet ébresztenek a nem arab származásúakban. Errefelé veszett el egy egész római hadsereg Jemen felé menet; a kevés túlélő azt mesélte, hogy szörnyek és sárkányok lakják a vidéket.

Ha repülőről tekintünk végig a jordániai-szaúdi határ hosszában, a hatalmas kiterjedésű sivatag rendkívüli képe tárul elénk a maga kietlenségében. Errefelé az évi csapadékmennyiség sohasem haladja meg az 50 mm-t, de van, hogy csak a 8-10 mm-t éri el. A hőmérsékleti értékek igen tág határok között mozognak: téli éjszakákon mínusz 14 fokig is leeshet a hőmérő higanyszála, míg nyáron akár plusz 50 fokot is mérnek árnyékban. Télen, ha zordabb az idő, nemritkán hó fedi ezeket a kiszikkadt hegyeket.

Ma a Vádi-Rum természetvédelmi terület, csak idegenvezető kíséretében lehet ide eljutni; gyalog, terepjáróval vagy teveháton. Ezt a szolgáltatást egy legendás hírű őslakos beduin törzs tagjai végzik, akik 80 évvel ezelőtt meghatározó módon járultak hozzá Arábiai Lawrence sikereihez. A törzs szövetkezetbe tömörült, és kiváló szolgáltatást nyújt szabott áron, ez is jelzi, mennyit változott a sivatag.

A Vádi-Rum örökös „gazdái", a Hoveitat beduin törzs tagjai mára már mind letelepedtek: a hagyományos fekete sátrakat felváltották a házakból álló települések, köztük a legnagyobbak Rum és Disah.

Hihetetlen, de a Vádi-Rumtól légvonalban 40 km-re fürdőzők úszkálnak a Vörös tengerben, 150 km­re a Holt-tengerben. A tengerszinthez viszonyítva is meghökkentő a különbség köztük: a Dzsebel-Rám az ország egyik legmagasabb pontja (1754 m), a Holt-tenger viszont a legmélyebben fekszik (- 397 m).

Egy másik paradoxon: egy csatornahálózatnak hála, a sivatagban zöld veteményesek jöttek létre. Így például er-Rashadíjában, a Vádi-Rum „kapujában".

Márciusban ilyen a vegetáció a sivatagban:

A beduinok, akik évszázadokon keresztül a nomád életmódhoz szoktak, az utóbbi ötven évben változtattak a szokásaikon: a határok megosztják a sivatagot, és a hajdani vándorlások nem lehetségesek többé. Ez felgyorsította a letelepedésüket, mára az igazi nomádok létszáma alig éri el az 50 000-t. Igaz, nyáron sok „letelepült" beduin elhagyja a házát, hogy visszatérjen a hagyományos, csak szőnyegekkel berendezett fekete sátrába.
Egy beduin turistaszállóban kaptuk az ebédet, de a sátrakban sok túrista éjszakázik.

Sátrak túristáknak

Az ebédlő

Sofőrünk ejtőzik

Ez csak az előétel

A BOLTÍV

Úgy tűnik, a jordániai sivatagban az ember és a természet egymással versenyezve alakította a sziklákat hatalmas, fantáziadús építményekké. A vidék mállékony homokkő sziklájából a szél által faragott boltív a példa arra, mire volt képes a természet a Vádí-Rumban.

Beszélgetés

Hagyományos beduin sátor


CISZTERNA

A ciszternában összegyűjtött esővíz egész nyárra biztosítja az ivóvizet az állatok számára.

TEVÉK

Az arabok meharinak nevezik, az európaiak, mitizálva ellenálló képességüket, a sivatag hajójának: a dromedár, a nyerget  és málhát egyaránt hordó egypúpú teve elválaszthatatlanul hozzátar­tozik a beduinokról alkotott képhez. Ez az állat, amely képes napi 50 km-t is megtenni, és 10 napig kibírja víz nélkül, legalább 27 évszázadon keresztűl (i. e. Vll. század­tól néhány tíz évvel ezelőttig) kí­sérte és segítette az embert a Közel­Keleten éppúgy, mint a Szaharában. Történetének két eseménye is Jordániához kötődik: i. e. 500 körül találták fel a nomád tamudok a tevenyerget, és itt élt, nem tudni, mikor, Szálih preiszlám próféta, akiről a Koránban is említés tétetik, és aki megtiltatta a híveinek, hogy tevét öljenek. Ma viszont ezt a nagyon hasznos állatot „nyugdíjba" kényszeríti a terepjáró autó: egész Jordániában mindössze 18 000 példány él belőle. Ez azt jelenti, hogy a „sivatag hajdani hajója" a közlekedési eszközök sorá­ban mára a harmadik helyre szorult vissza, a gépkocsik (251 000) és a szamarak (20 000) mögé.

Ma már csak dzsippel közlekednek

Ali, a sofőrünk

 

SZIKLARAJZOK

A Vádi-Rum szikláit, különösen a források közelében, vésett rajzok díszítik, a völgy lakói hagyták itt kezük nyomát a hatezer évnyi történelem során: a legrégebbiek keletkezése az i. e. IV évezredre tehető, a legújabbaké néhány évtizeddel ezelőttre, mivel autókat is ábrázolnak. A képeken tamudeus korabeli graffitiket láthatunk (i. e. VI-III. sz.): a világon a leg­régebbi, tevekaravánt ábrázoló rajzok közé tartoznak. A Vádi-Rum területén található sziklarajzok közül feltétlenül említésre méltók az Ain-es-Sallala (az úgynevezett „Lawrence-forrás'), a Szík-el-Kha­zalí (az azonos nevű hegyhez tartozó kanyon) és a Disah nevű településhez közeli leletek (Disah­nál egy, a rézkorból származó, sziklába vésett „földrajzi térképet" találtak).