PETRA A "TREZOR"-IG

A szálloda

Kilátás az erkélyről

A bejárat

Petra, az arabok ősi szíve

Petra valójában két,  (a római és a nabateus) civilizáció egymásra rakódó történetét meséli el, míg végül az erősebb megfojtotta a másikat. Egy a számos bizonyíték közül pl. a Szárnyas oroszlánok temploma, amelyet valószínűleg IV. Arétasz szentelt Asztarté istennőnek i. sz. 27 körül, majd a városközpont római átalakítása sarán lerombolták, hogy helyet csináljanak a Cardo Maxímus (Oszlopos út) mellé tervezett új épületeknek.

Ha felülről nézzük Petrát, szemünkbe tűnik egy furcsaság: a műemlékek jó része egy bizonyos magasságban, a „periférián" épült, míg a központibb területek völgyei szabadon maradtak. Oka van ennek: a kőépületek szinte kivétel nélkül mauzóleumok vagy templomok, amelyeket eleve magasabbra építettek. A lejjebb fekvő „élő" városból viszont kevés maradt fenn, hiszen nagyrészt sátrakból állt, ami természetes egy nomád kereskedőnép fővárosa esetében.

Nyugtalanító, hatalmas, tökéletesen illeszkedik a sziklafal keretébe: ed-Deir, Petra leghíresebb műemléke, a város többi részétől különválasztva áll egy magaslaton magányosan, uralkodóhoz méltón. Hiszen egy uralkodó számára épült: II. Rabel, Petra nabateus királya i. sz. 71-tól építtette magának végső nyughelyéül. És Edóm hegyeinek csöndjében, ahol csak Dushara isten szólhatott, itt övezte volna népe tisztelete az idők végezetéig. 

Petra nem csak sírokból áll: a „Külső-Szík"-re néznek egy színház romjai. A színházat tévesen nevezik rómainak, ugyanis IV. Arétasz király (i. sz. 9~40) építtette. 3000 fő volt a befogadóképessége.

Az egykori áldozati helyen két, 6 méter magas obeliszk emelkedik, talán a hegyek és a nap istenének, Dusharának szentelték, vagy pedig feleségének, Asztarténak, a Hajnalcsillag (Venus) istennőjének.

Ezért vésette ki ezt a maga nemében páratlan mauzóleumot, amely 45 méter magas, és ebből 9 méter a tholosz, a homlokzati oldal gömbölyű szentélye. II. Rabel álma a nagyságról és nyugalomról nem teljesedett be: mielőtt Dushara maga mellé szólította volna az öröklétbe, a sivatag királyát legyőzték a római hódítók, és birodalma mások provinciája lett. I. sz. 106-at írtak ekkor: az utolsó nabateus király után csak egy, a sivatagba néző üres templom maradt.

Petrából az ed-Deir mauzóleumhoz egyórás gyalogút, lépcsőkkel tarkított hegyi ösvény vezet.

Az út mentén különböző nabateus sírokat láthatunk a sziklába vésve: a leglenyűgözőbb az „Oroszlános triclinium", amely onnan kapta a nevét, hogy két kőoroszlán vigyázza a sír bejáratát.

 A Petrában található síremlékek névtelen építészei gyakran egészen különleges eredményeket értek el. Így például akkor, amikor kihasználva a sziklafalak természetes erezettségét, kivételes szépségű színeffektusokat teremtettek. Ebben a műfajban kétségkívül a legszebb a Selyemsír, amelynek homlokzatán a legkülönbözőbb színárnyalatok pompáznak a rózsaszíntől a türkizkékig.

A természetes színekkel való díszítés egy másik példája az egyik sír belsejében: a szikla összetétele, az elmosódó, meleg színezetű mállékony mészkő megkönnyítette az építészek munkáját.

Petrában a sírok általában nagy, üres termekből állnak, a falba vájt sírkamrákkal.

A nem királyi mauzóleumok közül különleges fontossága van Aneisu sírjának. A hely a nabateus királyság utolsó éveit idézi: Aneisu miniszter volt, és sikerült megóvnia Petra függetlenségét egy igen kényes időszakban. A történet az i. sz. 70-es években kezdődött, amikor a terjeszkedő római császárság az el-Gór másik partján legyőzte a lázadó zsidókat, és lerombolta Jeruzsálemet.

III. Malikosz nabateus király segítséget nyújtott ehhez, talán abban bízott, hogy sikerül így megmentenie Petrát attól, hogy hasonló sorsra jusson, de hamarosan meghalt, és a város a király kiskorú gyermekére szállt. A gyermekkirály édesanyjával együtt Aneisu is hatalomra került. A két kormányzónak sikerült betöltenie az űrt és megfékeznie a rómaiak törekvéseit, míg az uralkodó el nem érte a nagykorúságát. Az ifjú király, II. Rabel nem volt olyan rátermett, mint Aneisu: évekkel később a sivatagba kellett menekülnie, Petra pedig a római légiók kezére került.

Némelyik sír Petrában olyan tágas és rendezett, hogy évszázadokon keresztül, szinte napjainkig, félig-meddig állandó lakhelyként használták őket a környékbeli beduinok. 1812-ben, amikor a svájci Johann Ludwig Burckhardt felfedezte a „rózsaszín várost", a Külső-Szík üregeiben még a Lijatneh törzs pásztorai laktak; néhány sírt pedig istállónak használtak. A XX. század hatvanas-hetvenes éveiben II. Huszein király a régészeti terület északi részén egy modern falut építtetett, és megparancsolta az összes „fedélnélkülinek", hogy költözzön át oda. Egyúttal kampányt indított a műemlékek restaurálására. Ma már csak néhány sírt használnak juhakolként, távol a turisták útvonalaitól.

 Petra, a sziklából kifaragott város (egy másik forrásból)

Az épségben maradt el-Khaszne vagy Kincstár szobrai, falfülkéi és oszlopai görög hatásra vallanak. Templom volt, síremlék vagy kincsesház? Feltehetőleg mindhárom, noha neve egy legendából ered, mely szerint a tetején lévő urnában egy fáraó kincseit rejtették el. A helyi beduinok sok éven át (míg a szokást be nem tiltották) lövöldöztek az urnára a csillogó aranyeső reményében. Az épületet valószínűleg sírként használták, hiszen Petra bővelkedik sírokban, a sziklaoldalba vágott királyi Urna-sírbolttól a közemberek számára a falakba vájt temetkezési fülkéig és a félelmetes temetőaknáig, ahová a bűnözőket lökték be, élve...

A város szívében római kori romok tűnnek fel a látogató szeme előtt. A legfeltűnőbb a domboldalba épített hatalmas színház, melynek 33 sora több mint 3000 nézőt fogadott be. Szintén a rómaiak építették a 2. században a Petra forgalmas központján végighúzódó oszlopsoros utat, melyet egykor a piac szegélyezett. Itt volt a köztéri ivókút is, a nimfáknak szentelt forrás, hogy árnyékot s hűsítő vizet adjon a nyári hőségben.

Az oszlopsoros út a Temenosz-szentélyhez vezet, melyet eredetileg ajtók zártak el a külvilágtól. A közepén egymagában áll a feltehetőleg a Kr. e. 1. századból származó nabateus templom, a Kaszr el-Bint romja. A templom Dusára isten szentélye volt, bár nevének jelentése, "a fáraó leányának kastélya", hogy miért, az már örök rejtély marad. Az épülettől pontosan nyugatra egy sírboltban vagy templomban kapott helyet a mai múzeum. Sokkal nehezebben megközelíthető a hegyhátra épített, szintén urnával koronázott Deir, a kolostor, Petra egyik különösen megkapó látványossága. A nádi el-Deir hosszú kaptatóját vésett keresztekkel teli barlangok sora szegélyezi. A keresztek a város rövid ideig tartó keresztény korára emlékeztetnek, funkciójuk azonban ma már kideríthetetlen.

Egy rendkívüli kézügyességgel megáldott nomád pásztornép, a nabateusok tették Petrát birodalmuk fővárosává, több mint 2000 évvel ezelőtt. Arábia északnyugati területéről vándoroltak el, s 600 év leforgása alatt, a Kr. e. 5. századtól, egészen az északi Damaszkuszig terjesztették ki birodalmuk határait. Az edomiták, ez a még régebbi népcsoport (Edóm vöröset jelent, s ennek a közel-keleti vidéknek ez a bibliai neve) élt korábban e tájon, a sziklavárost azonban már a nabateusok alapították. Saját építészeti stílust hoztak létre, egyedülállóan finom fazekasságot, valamint a Petra fennmaradásához és boldogulásához elengedhetetlen mesterséges vízmű-rendszert.

A stratégiailag fontos helyen, ősi kereskedő utak találkozási pontján fekvő Petrát folyamatosan felkeresték a Földközi-tenger mellékének országaiból, Egyiptomból, Damaszkuszból, Arábiából árut szállító kereskedők. Petra, e szinte bevehetetlen erőd által a nabateusok tartották a kezükben a karavánutakat, így gazdagodtak meg s virágzottak fel. A szikla mindennél fontosabb volt, így nem meglepő, hogy főistenüket, Dusárát kőtömbökkel és a síkben, valamint a városban mindenütt fellelhető obeliszkekkel jelképezték. És valamikor később a város a Petra, azaz Szikla nevet kapta.

A nabateusok a Krisztus születését megelőző és követő századokban érték el fejlődésük csúcsát, amikor is a városuk lakossága kb. 20 ezer főt számlált. Időről időre meg kellett védeniük magukat szomszédaik, különösen a rómaiak támadásaitól, akik Kr. e. 63-ban ostrom alá vették a várost. Végül Kr. u. 106-ban, láthatólag harc nélkül, sikerrel jártak, s Petra a Római Birodalom provinciája lett.

Bár a nabateus dinasztia elbukott, a nép több mint egy évszázadon át együtt élt a rómaiakkal. A város ez idő alatt sem veszített pompájából, a rómaiak felépítették a színházat és az oszlopsoros utat. Amikor a 4. században a keresztény Bizánci Birodalomhoz csatolták, a legnagyobb nabateus temetkezőhelyek egyikét, az Urna-sírt templommá alakították, és a város püspöki székhely lett. A 7. században győzedelmeskedett az iszlám vallás, Petra mozlim kori sorsáról azonban hallgat a történetírás, eltekintve a keresztes lovagok egyetlen, rövid ideig tartó ott-tartózkodásától, akik ekkor építették az egyik nyugati hegycsúcson álló várat

Hosszú, fárasztó gyalogút vezet a szurdokig

Útközben megcsodáljuk a homokszobrászokat

Az Obeliszkek sírja

Az Obeliszkek sírját II. Malikosz (i. sz. 40-71) nabateus uralkodó idejében építették,
és azért jelentős, mert rávilágít Petra korabeli nemzetközi kapcsolataira: a külső építészeti
jegyek egyiptomi hatást mutatnak, míg belül kétnyelvű, görög-nabateus felirat látható.

A fáradt turistára lovaskocsik és tevék várnak

A sziklából furcsa alakzatok tűnnek elő

Az elefántok délután

és reggeli fényben

Beérkezünk a szurdokba, amely elvezet a TREZOR-ig